2012. december 30., vasárnap

35 év

Ma van a harmincötödik házassági évfordulónk. Az első, mert az államit és az egyházit két hét választotta el egymástól. 1977. december 30-án Hencidán csak nagyon kevesen voltunk ott, ezt szokták szűk családi körnek hívni: szüleim, apósom, dr. Ludwig Károly egy sofőrrel, aki a fagyos télben elhozta Gödöllőről (ő fotózott), valamint a húgom és jövendőbelije. Kevés fényképünk van az alkalomról, az is nagyon rosszul sikerült. Itt csak egyet mutatok meg, ez az ebédnél készült:

A konyhából behozott asztal mellett ülünk a parókia  nagy (középső) szobájában, a háttérben az az asztal, amelyik ma már a mi lakásunkban van. Mi alig látszunk, szemben fekete szemüvegben apósom, aki sokat segített közös életünk elindulásánál, mellette jövendő sógorom (Szabó István), húgom (Szabó Eszter Anna), apám (dr. Szabó Andor) és anyám, aki az ételek és edények ki-be szállítására ügyelt.

De hogy mégse maradjunk esküvői képek nélkül néhány régebbi a családi ládafiából:






Szüleim, Szabó Andor és Fekete Edit eljegyzési képe 1950. január 21-én.


Szüleim esküvői képe, 1950. november 12-én.





Anyai nagyszüleim, Fekete Gusztáv (1893-1949) és Bartha Borbála (1901-1989) 1926-ban.

Apai nagyszüleimről sajnos nem maradt esküvői kép, de így néztek ki 1922-ben, az esküvőt megelőző évben:


K. Szabó Károly (1899-1933).
.
Debreczeni Irma (1902-1987).

(Nézd meg a többi feljegyzésemet is: http://szaboandras54.blogspot.com )

2012. december 16., vasárnap

Hencidai szótár 2.

Árvíz

A Berettyó folyó a vízrendezés előtt ide-oda kanyargott, ahogyan az a holtágak nyomaiból ma is jól látható. Hóolvadáskor és a tavaszi esők idején nagy árhullámok vonulnak le rajta, ezek táplálták korábban a Nagy-Sárrét mocsarait, amelynek Hencida a szélén fekszik.

Aztán levágták a kanyarokat és megépültek a gátak. 1975-ben így nézett ki a híd környéke, ez a normális állapot, a folyó alig látszik, a parton a bokrok még nem nőttek meg úgy, mint ahogyan azt a legutóbbi alkalommal láttam:

Nincs róla képem, s nem is emlékszem rá, melyik évben volt (valamikor a hatvanas években), amikor egy óriási árhullám közeledett. A tetőzés öt centire közelítette meg a gát tetejét, amelyet homokzsákokkal magasítottak, több helyen buzgárok törtek fel a belső oldalon. A kritikus éjszakán apám minden értéket felvitt a templom karzatára, s úgy feküdtünk le aludni, hogy felkészültünk a menekülésre is. Végül - mint szokott - az mentette meg a falut, hogy a folyó alsó szakaszán valahol átszakadt a gát.

Ez történt 1970-ben is - amikor a nagy szamosi árvíz volt - én már debreceni gimnazistaként haza sem utazhattam addig, amíg a helyzet nem javult. A falu egész férfilakossága (beleértve a református lelkészt, apámat, is) kint volt a gátakon éjjel-nappal. Erről már vannak fényképeim,az elsőn jól látszik, hogy a víz megközelítette a híd tetejét:


A második képen már az apadás látható, a gát oldalán lévő csík mutatja a tetőzés vízszintjét:


A harmadik 1970-es felvétel a hihetetlen víztömeget ábrázolja:


Ez már egy 1975-ös fénykép, a templom tornyából vette fel apám (aki a többi képet is készítette), vesd össze az ugyanebből az esztendőből származó első felvétellel:


S végül egy 1977-es felvétel az áradó folyóról:


A gátak remélem, a jövőben is kitartanak. Alacsony vízállásnál jó sóska termett az oldalukban (a falutól a Csere-erdő felé), s télen a híd mellett a falu felőli oldaláról szánkáztunk a mélybe. A még meglevő sekély holtágakon korcsolyázni lehetett, egyszer be is szakadt alattam az olvadó jég. Olcsó papír bakancsaim persze nem nagyon bírták a gyűrődést, a korcsolya szétszedte őket, szánkózáskor pedig fagyásokat szereztem be a lábamra.

(Nézze/nézd meg a többi bejegyzésemet is: http://szaboandras54.blogspot.hu/ )

2012. december 8., szombat

A tárgyak lelke 2.

Először fordul elő, hogy kereszthivatkozást szúrok be ide, hiszen a gyerekkoromból megmaradt tárgyakról van szó feleségem, Petrőczi Éva blogjában: http://petroczieva.blogspot.hu/2012/12/a-targyak-lelke.html
Miután a szüleim eljöttek Hencidáról, néhány szobát még berendezve ott hagytak a régi református iskola tanári  lakásában. Éppen 1998 nyarán döntöttek aztán úgy, hogy ezt is felszámolják, s az ott levő bútorokat, tárgyakat szétosztják a gyerekeik között.






Először is a ma már kopott asztal (különösen így, alulról fényképezve). Mellette álltak gyerekkorom karácsonyfái, sokat játszottam alatta, mert plédekkel letakarva azt, úgy éreztem magam, mint egy sátorban. S igen, mellette állva köttetett az egyházi esküvőnk 1977. december 30-án (-18 fokos hideg volt odakinn), majd azt asztalt kihúzva elfogyasztottuk az esküvői ebédet, amelynek fő fogásait a menyasszony maga készítette.





A parókia legnagyobb, középső szobájában állt a régi, egyik részében üveges könyvszekrény. Apám főként a teológiai könyveit tartotta benne, nagyrészt idegen nyelvűeket.





A szekrény egyik elhúzható üveglapja eltörve érkezett meg hozzánk, mi csináltattunk bele újat. Aztán a mi középső szobánkban az üveges részbe régi magyar irodalmi könyvek kerültek (a Magyar Remekírók kötetei alul, felül a Régi Magyar Prózai Emlékek). A zárt részben egyetemi tanítás kellékei és kutatási anyagok, papírok lapulnak.


A konyhai láda tartalmazza még a legrégebbi, részben még az egyetemről származó kézirataimat is.

A hencidai konyha nagy, márványlapos tálalószekrénye ma a tiszavalki parókiát díszíti, erről sajnos most nem tudok fényképet mutatni.

(Nézze/nézd meg a többi bejegyzésemet is: http://szaboandras54.blogspot.com )