Vedresábrány

A Facebook-on láttam meg a hírt, hogy a Teleki László Alapítvány segítségével felújítják a középkori eredetű vedresábrányi református templomot. A Bihar vármegyei Vedresábrány az ún. Rézaljához tartozik, s a trianoni békeszerződés után Romániához került, először Abramul de Jos, később (mind a mai napig) Abrămuț  néven. Itt volt református lelkész a dédapám, K. Szabó József, családjáról egy 1910-es fényképem van:

 Dédapám (született 1862-ben) sáros csizmában ült le a fényképezéshez, szakállával és kalapjával inkább egy pópához vagy rabbihoz hasonlít. Évente egyszer ment be Debrecenbe az egyházkerületi közgyűlésre, akkor kereste fel a borbélyt is. A másik oldalon ül felesége Törös Etelka, itt van hat gyerekük (négy fiú, két lány). A hátul bal oldalon álló nő talán dédanyám testvére, mellette Ida és Etelka, apjától jobbra a legidősebb fiú, legifj. József. Anyja mellett sapkában a nagyapám, Szabó Károly, elöl ül Attila (a legkisebb) és Elek. A hat élő gyereken kívül volt még néhány csecsemőkorban elhunyt is, akinek nem maradt fenn a neve
Dédapám azonos nevű apja is lelkész volt, 1820-ban született a Szatmár megyei Tyukodon. Dédszüleim 1889-ben kötöttek házasságot. Törös Etelka családja szerteágazó és ma is megvan. Az anyja (az ükanyám) Bod Róza volt, albisi Bod József bályoki lelkész lánya, innen a távoli rokonság a Bod családdal, amelynek a 18. századi neves író, Bod Péter a legnevezetesebb tagja.
A gyerekeik közül nagyapám, Károly és Elek öccse 1919-1920-ban átjöttek a trianoni határon Magyarországra, Elek később koronaőr lett. Attila Nagyváradon élt, gyerekkoromban még találkoztam vele, fia gyerekeiről (másodunokatestvéreimről) jó emlékeket őrzök az 1960-as évekből. Szabó Idáról van még egy fényképem az 1920-as évekből:

A kép hátlapja:

Ebben az időben Törös Etelka dédanyám már özvegy volt, s így nézett ki:

Apám az 1990-es évek elején átment Vedresábrányba, de már nem találta meg dédapám sírját a temetőben.

És végül a link ahol láthatók a templom felújításának képei is:
http://www.telekialapitvany.hu/joomla/index.php/esemenyek/196-elkezdodoett-a-vedresabranyi-reformatus-templom-felujitasa

(Nézze/Nézd meg a többi feljegyzésemet is: szaboandras54.blogspot.com )

Olvasójegyek a fiókból

Nemrég rendet raktam a komódfiókomban, s előkerült egy csomó olvasójegy és igazolvány is. Az első a wolfenbütteli könyvtár fehér műanyag kártyája, mint olvasójegy tudomásom szerint ma is érvényes - legalábbis az volt, amikor legutóbb ott jártunk:

 Ilyen volt régen, még papír formában:

Ez egy későbbi változat, egy konferencia alkalmával kaptam:

Ez meg egy régi konferenciás kártya a kilencvenes évekből:

Találtam egy bécsit is egy 1993-as ösztöndíjas út hagyatékaként:

Nürnbergben Balassi Bálint nyomait próbáltam kutatni, eredményeimet előadtam az 1994-es jubileumi Balassi-konferencián, tanulmány formájában pedig az ItK-ban látott napvilágot: http://epa.oszk.hu/00000/00001/00002/pdf/itk_EPA00001_1997_01-02_064-071.pdf 

Ekkor olvastam a Germanisches Nationalmuseum könyvtárában:

Lipcsében azért voltam 1994-ben, mert egy Cranach-kép díszkíséretét adtam, amelyet kiállításra vittek Németországba, s persze fizették az utamat. A pár napos ottlétet természetesen igyekeztem kihasználni, s olvasni az egyetemi könyvtárban, valamint a Deutsche Bücherei-ban:

S hogy ez sem maradjon ki, itt az első olvasójegyem a heidelbergi egyetemi könyvtárban, ahol sokszor megfordultam az elmúlt 13 esztendőben:

Végül egy hazai, régi OSZK-s változat, 1996-ban könyvtári mellékállásom miatt még ingyenesen:

Ráadásként pedig egy oktatói igazolvány Veszprémből, ahol 2001 és 2004 között tanítottam:

(Nézze/Nézd meg a többi bejegyzésemet is: http://szaboandras54.blogspot.com )

Hencidai szótár 3.

Épületek
Ilyen volt a toronyablakból nézve Hencida főutcája valamikor a hetvenes években. A jobb alsó sarokban a virágzó akácfák alatt egy kerekes kút, innen hordtuk a vizet, amíg meg nem épült a vízvezeték. Az akácfák fölött a kisbolt teteje látszik: nem volt benne éppen bő áruválaszték, gyerekként sokszor vártam előtte, hogy megjöjjön a napi egy kenyérszállítmány, persze nem voltam egyedül. Baloldalt egy módosabb gazdaház (Ádányéké).

És egy tipikus hencidai utca a hetvenes évekből.

Régi hencidai ház: háromosztatú, tornácos, középen a nyitott kéményes konyha, jobbra az utcai fronton a tisztaszoba, amelyet nem is használtak, s télen nem fűtötték, balra hátul a lakószoba. Az építőanyaga vályogtégla, s náddal volt fedve. Alsós általános iskolás koromban jártunk egy ilyen házba (a temető mellé) néhány barátommal egy özvegyasszonynak segíteni. A férje a háború előtt csendőr volt, így játszani tudtunk izgalmas dolgokkal: egy tiszti karddal, második világháborús gázálarccal stb. Az ilyen házak többségét lebontották, vagy egyszerűen összeomlottak, miután elhagyták őket. A hatvanas években aki nem költözött el a faluból, az is kockaházat épített.

Apám 1970 körül kezdte el menteni a régi életmód tárgyi emlékeit a padlásokról, de akkor már az élelmes kereskedők a javát összeszedték. Ekkor állt össze a helytörténeti gyűjtemény magja. A lenti képen ő guggol a cserépedények előtt. A fehér nadrágos mellette valószínűleg Jezsi sógorom.

Ismét egy régi nádtetős, tornácos ház (ha jól saccolom Erdélyiéké), a Berettyó töltéséről fényképezve, háttérben a templommal és a két nagy fenyőfával. (A fenyőfák történetét majd még külön is megírom.) Kicsit látszik a parókia és annak kertje is.

Száj- és körömfájás
Az 1960-as években gyakran pusztított Hencidán az állatok között ez a betegség. Az alábbi linkeken lehet bővebben olvasni róla:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1j-_%C3%A9s_k%C3%B6r%C3%B6mf%C3%A1j%C3%A1s

http://www.matud.iif.hu/01jun/meszaros.html

Első lépésként bevezették a fertőtlenítést a buszállomáson, súlyosabb esetben karanténba rakták a falut, s a kivezető utakat karhatalmisták őrizték. Persze ki lehetett kerülni őket, a Berettyó gátján (a Cserén keresztül) át lehetett menni Gáborjánba, s ott felszállni egy buszra.


(Nézze/Nézd meg a többi feljegyzésemet is: szaboandras54.blogspot.com )

A Mellon ösztöndíjasok kötete

2012 végén, ahogyan az várható volt, s én is beharangoztam a David Chytraeusról szóló bejegyzésben, megjelent Szegeden, Szőnyi György Endre és Maczelka Csaba szerkesztésében az a tanulmánykötet, amely a volt Mellon-ösztöndíjasok angol és német nyelvű tanulmányait tartalmazza. A magyar szerzők: Bene Sándor, Szabó András, Ács Pál, Szőnyi György Endre, Boros Gábor, Sz. Kristóf Ildikó, Knapp Éva, Tüskés Gábor. Íme a könyv:

A Mellon-ösztöndíj az egyik leggálánsabb kutatási lehetőséget nyújtotta 1993 és 2010 között a volt keleti blokk humán tudósainak. Információ róla itt olvasható: http://caorc.org/programs/mellon.htm

(Nézze/nézd meg a többi feljegyzésemet is: http://szaboandras54.blogspot.com )

35 év

Ma van a harmincötödik házassági évfordulónk. Az első, mert az államit és az egyházit két hét választotta el egymástól. 1977. december 30-án Hencidán csak nagyon kevesen voltunk ott, ezt szokták szűk családi körnek hívni: szüleim, apósom, dr. Ludwig Károly egy sofőrrel, aki a fagyos télben elhozta Gödöllőről (ő fotózott), valamint a húgom és jövendőbelije. Kevés fényképünk van az alkalomról, az is nagyon rosszul sikerült. Itt csak egyet mutatok meg, ez az ebédnél készült:

A konyhából behozott asztal mellett ülünk a parókia  nagy (középső) szobájában, a háttérben az az asztal, amelyik ma már a mi lakásunkban van. Mi alig látszunk, szemben fekete szemüvegben apósom, aki sokat segített közös életünk elindulásánál, mellette jövendő sógorom (Szabó István), húgom (Szabó Eszter Anna), apám (dr. Szabó Andor) és anyám, aki az ételek és edények ki-be szállítására ügyelt.

De hogy mégse maradjunk esküvői képek nélkül néhány régebbi a családi ládafiából:

Szüleim, Szabó Andor és Fekete Edit eljegyzési képe 1950. január 21-én.

Szüleim esküvői képe, 1950. november 12-én.

Anyai nagyszüleim, Fekete Gusztáv (1893-1949) és Bartha Borbála (1901-1989) 1926-ban.

Apai nagyszüleimről sajnos nem maradt esküvői kép, de így néztek ki 1922-ben, az esküvőt megelőző évben:

K. Szabó Károly (1899-1933).
.

Debreczeni Irma (1902-1987).

(Nézd meg a többi feljegyzésemet is: http://szaboandras54.blogspot.com )

Hencidai szótár 2.

Árvíz

A Berettyó folyó a vízrendezés előtt ide-oda kanyargott, ahogyan az a holtágak nyomaiból ma is jól látható. Hóolvadáskor és a tavaszi esők idején nagy árhullámok vonulnak le rajta, ezek táplálták korábban a Nagy-Sárrét mocsarait, amelynek Hencida a szélén fekszik.

Aztán levágták a kanyarokat és megépültek a gátak. 1975-ben így nézett ki a híd környéke, ez a normális állapot, a folyó alig látszik, a parton a bokrok még nem nőttek meg úgy, mint ahogyan azt a legutóbbi alkalommal láttam:

Nincs róla képem, s nem is emlékszem rá, melyik évben volt (valamikor a hatvanas években), amikor egy óriási árhullám közeledett. A tetőzés öt centire közelítette meg a gát tetejét, amelyet homokzsákokkal magasítottak, több helyen buzgárok törtek fel a belső oldalon. A kritikus éjszakán apám minden értéket felvitt a templom karzatára, s úgy feküdtünk le aludni, hogy felkészültünk a menekülésre is. Végül - mint szokott - az mentette meg a falut, hogy a folyó alsó szakaszán valahol átszakadt a gát.

Ez történt 1970-ben is - amikor a nagy szamosi árvíz volt - én már debreceni gimnazistaként haza sem utazhattam addig, amíg a helyzet nem javult. A falu egész férfilakossága (beleértve a református lelkészt, apámat, is) kint volt a gátakon éjjel-nappal. Erről már vannak fényképeim,az elsőn jól látszik, hogy a víz megközelítette a híd tetejét:

A második képen már az apadás látható, a gát oldalán lévő csík mutatja a tetőzés vízszintjét:

A harmadik 1970-es felvétel a hihetetlen víztömeget ábrázolja:

Ez már egy 1975-ös fénykép, a templom tornyából vette fel apám (aki a többi képet is készítette), vesd össze az ugyanebből az esztendőből származó első felvétellel:

S végül egy 1977-es felvétel az áradó folyóról:

A gátak remélem, a jövőben is kitartanak. Alacsony vízállásnál jó sóska termett az oldalukban (a falutól a Csere-erdő felé), s télen a híd mellett a falu felőli oldaláról szánkáztunk a mélybe. A még meglevő sekély holtágakon korcsolyázni lehetett, egyszer be is szakadt alattam az olvadó jég. Olcsó papír bakancsaim persze nem nagyon bírták a gyűrődést, a korcsolya szétszedte őket, szánkózáskor pedig fagyásokat szereztem be a lábamra.

(Nézze/nézd meg a többi bejegyzésemet is: http://szaboandras54.blogspot.hu/ )

A tárgyak lelke 2.

Először fordul elő, hogy kereszthivatkozást szúrok be ide, hiszen a gyerekkoromból megmaradt tárgyakról van szó feleségem, Petrőczi Éva blogjában: http://petroczieva.blogspot.hu/2012/12/a-targyak-lelke.html
Miután a szüleim eljöttek Hencidáról, néhány szobát még berendezve ott hagytak a régi református iskola tanári  lakásában. Éppen 1998 nyarán döntöttek aztán úgy, hogy ezt is felszámolják, s az ott levő bútorokat, tárgyakat szétosztják a gyerekeik között.

Először is a ma már kopott asztal (különösen így, alulról fényképezve). Mellette álltak gyerekkorom karácsonyfái, sokat játszottam alatta, mert plédekkel letakarva azt, úgy éreztem magam, mint egy sátorban. S igen, mellette állva köttetett az egyházi esküvőnk 1977. december 30-án (-18 fokos hideg volt odakinn), majd azt asztalt kihúzva elfogyasztottuk az esküvői ebédet, amelynek fő fogásait a menyasszony maga készítette.

A parókia legnagyobb, középső szobájában állt a régi, egyik részében üveges könyvszekrény. Apám főként a teológiai könyveit tartotta benne, nagyrészt idegen nyelvűeket.

A szekrény egyik elhúzható üveglapja eltörve érkezett meg hozzánk, mi csináltattunk bele újat. Aztán a mi középső szobánkban az üveges részbe régi magyar irodalmi könyvek kerültek (a Magyar Remekírók kötetei alul, felül a Régi Magyar Prózai Emlékek). A zárt részben egyetemi tanítás kellékei és kutatási anyagok, papírok lapulnak.

A konyhai láda tartalmazza még a legrégebbi, részben még az egyetemről származó kézirataimat is.

A hencidai konyha nagy, márványlapos tálalószekrénye ma a tiszavalki parókiát díszíti, erről sajnos most nem tudok fényképet mutatni.

(Nézze/nézd meg a többi bejegyzésemet is: http://szaboandras54.blogspot.com )