Biciklivel

Falun a kerékpár a legfontosabb közlekedési eszköz. Gyerekkoromban a nagymotorról és az autóról legfeljebb csak álmodozhattunk, ezért egy kicsit becsapós az alábbi kép:

Keletkezéséhez annyit, hogy 1958 júniusában Hencidán a pünkösdi konfirmációra érkezett fényképész felültetett a motorjára a templom oldalsó bejárata előtt. Nem értek a motorokhoz, de ez nyilván egy Csepel lehetett. Négy éves voltam, ünneplő öltözékben üldögélek és kopaszra nyírt fejjel, mint minden nyáron kiskoromban.

Biciklizni végül hatéves koromban tanultam meg, gyerekbiciklin természetesen, úgy, hogy apám fogta egy darabig hátulról az ülést. Radikális módszer volt egy lejtőn való legurítás, a Berettyó gátján volt egy lefelé vezető szelídebb földút. Természetesen rengetegszer elestem, amíg elsajátítottam az egyensúlyozást. Iskolatársaim közül mindenki megtanult biciklizni, ez hozzá tartozott az élethez.

Mire volt jó a bicikli:
Mehettem a nagyboltba, postára, községi könyvtárba. Bejártam a falut és környékét, elkerekeztem a Cserére és a Miklóssy-erdőbe. Ahogy nőttem, egyre messzebb merészkedtem: rendszeresen átmentem Szentpéterszegre nagymamáékhoz, meg alkalmanként Esztárba, Nagykerekibe. Egy idő után már a 14 kilométerre fekvő Berettyóujfaluba is kerékpárral jártam, főként a járási könyvtárba, könyvért. Gimnazista és egyetemista koromban még nagyobb expedíciókra vállalkoztam: földúton átverekedtem magam a konyári vasútállomásra, ahol biztos helyen leraktam a biciklit, majd vonattal beutaztam Debrecenbe. Később kánikulai reggeleken elbicikliztem Hajdúszoboszlóra (35 kilométer), ahol egész nap strandoltam, majd késő délután hulla fáradtan vissza Hencidára. Egy-egy ilyen út után több kiló őszibarackot is meg tudtam enni, nagyon jók termettek a kertünkben.


Kerestem biciklis képeket, de alig találtam, mert a fényképezésből hiányzott a mai spontaneitás. Az itt következő 43 évvel ezelőtt, 1970. május elsején készült, beállítottságát jelzi, hogy én és az öcsém  is ünneplőben vagyunk, amely nem volt alkalmas kerékpározásra. Mögöttünk a parókia felújítás előtti omladozó külső vakolata látszik.

Egy másik kép kicsit korábbi: Görlitzi német vendéglátóim, N-ék két fia a hatból viszont-látogatásra jött Hencidára (mögöttem állnak), a háttérben a két nővérem, öcsém meg úgy tesz, mintha ő tolná a biciklit. Ilyen esetekben ha utaztunk valahová, megérkeztünk valahonnan, vagy vendéget hoztunk és kísértünk ki, a kerékpár átlényegült bőrönd- és táska-szállítóvá. A buszmegálló több mint egy kilométerre volt, apámnak csak az utolsó években, a rendszerváltás után sikerült kiharcolnia, hogy a buszok feljöjjenek a falunak ebbe a végébe, a templomhoz. Itt éppen indulunk, hogy kikísérjük őket, apám viszi a bőröndjeiket.

Ma is van kerékpárom, de sajnos nem nagyon használom, Budapest és különösen a belváros még mindig kevésbé alkalmas az ilyesmire.

(Link a többi bejegyzéshez:  szaboandras54.blogspot..hu)