Aszód és OSZK, 1978-1982

1978 januárjában házasodtunk össze, akkor költöztünk Aszódra, ahol a feleségem állása (közművelődési főelőadó) után szolgálati lakást is adtak. Nem sokáig dolgozott, mert egymás után jött a két gyerek. Először a Petőfi utca 4-ben laktunk, egy egykori orvoslakás leválasztott egyszobás részében (mellettünk egy öregek napközi otthona volt). Közös életünket egy bőrönddel, néhány használt bútorral, egy ócska hűtőszekrénnyel és 5000 forinttal kezdtük meg. Közben felépült a helyi "lakón" (palóc rövid á-val) egy új ház, ahol júniusban elfoglaltunk egy kétszobás szolgálati lakást (Falujárók útja 5/23, II. emelet). Olajkályhával lehetett fűteni, a fürdőszobában is olajradiátor csinált meleg vizet. A szükséges bútorokra és gépekre felvettünk egy ún. ifjú házas kölcsönt, 30 000 forint értékben, ezt csak nehezen tudtuk törleszteni, mert a következő évben a Kádár-rendszer rogyadozása következtében óriási áremelések jöttek.

Egy évig egy gyesen levő könyvtárost helyettesítettem a helyi Petőfi Sándor Gimnázium és Gépészeti Szakközépiskolában, s mellette az esti gimnáziumban tartottam magyarórákat. 1979 júliusától az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárába kerültem, Windisch Éva osztályvezető lett a főnököm. Ott dolgozott Vízkelety András, Fallenbüchl Zoltán, Szelestei Nagy László, Karsay Orsolya és még néhány kolléga. Az OSZK a Nemzeti Múzeum épületében működött, én meg Aszódról jártam be minden nap dolgozni. Kelés reggel fél hatkor, a vonat 6.40 körül indult és nyolckor volt a Keletiben, este fél hét körül jutottam ismét haza. Vegyük hozzá az esti ügyeleteket - a kézirattár bizonyos napokon este tízig nyitva volt! - na meg a szombatiakat, s bizony látható, hogy eléggé megterhelő volt ez nekem. Ennek ellenére úgy éreztem magam, mint a medve, akit beeresztettek a méhesbe. Elkezdtem publikálni, s nekifogtam egy kisdoktori dolgozat megírásának, hogy kutatónapot kaphassak. Mivel máskor nem volt időm írni, nagyrészt a vonaton fogalmaztam, miközben körülöttem nyüzsögtek, kártyáztak, ittak, beszéltek a hozzám hasonló bejárók. Az OSZK-ban ismét együtt voltam Szabó Gézával, aki először Borsa Gedeonnak dolgozott az RMNy-csoportban, majd átkerült az olvasószolgálathoz. Ő csinálta ezt a képet, amelyen a szakozókkal együtt vagyunk láthatók, kezemben egy régi könyv, hátunk mögött a szakkatalógus folyosója, amelyen a nagyolvasótól el lehetett jutni a kézirattárba és a régi nyomtatványokhoz:

A következő felvételen 1980 tavaszán lányunkkal (másfél gyerekkel) állunk az aszódi házunk előtt. A földszinten csak tárolók voltak, itt tartottuk a fűtőolajat, amelyből - pénz híján - sohasem volt elég, télen csak egy szobát tudtunk fűteni. Minden hónap huszadika után menetrendszerűen elfogyott a pénzünk, szerencsére a lakótelep zöldségesénél ilyenkor lehetett hitelben vásárolni. Egyszer annyira megszorultunk, hogy a jegygyűrűnket is el kellett adjuk (azóta sincs másik). 1979 karácsonya előtt abból szereztünk egy kis pénzt, hogy kitakarítottuk a lakótelepi fiókkönyvtárat. Telefonunk természetesen nem volt, a rendszerváltásig telefonfülkékre és szomszédokra voltunk utalva.

Ez a kicsit gyűrött fénykép is ugyanakkor készült, a még csak pocak formájában látható fiam végül nyáron született meg a hatvani kórházban. Szabadságom kevés volt, ezért akkor is dolgoztam, amikor megjött a telefon az örvendetes eseményről (a lányunk közben a szüleimnél, Hencidán). Kollégáim előkaptak egy pezsgőt, amelyet megittunk a Széchényi-teremben (ez most a Nemzeti Múzeum kiállításainak részeként látható faburkolatos terem, a régi magyar vármegyék címereivel és Széchényi Ferenc álló portréjával). Utána indulás vonattal a hatvani kórházba.

1982-ben az akkori misztérium (Pozsgay Imre volt a miniszter) írói bérlakást utalt ki a feleségemnek, s az év nyarán Pesterzsébetre költöztünk. A végére néhány nosztalgia-felvétel 2009 júniusából, amikor ismét a régi lakhelyünkön jártunk. Ez a ház, amelyben laktunk:

Alulról a második erkély volt a miénk:

A ház hátsó oldala, ide nézett a konyha és a gyerekszoba (a fák azóta nőttek meg így):