Alma mater

A középiskolás kor - ahogyan azt már a Kántusról szólva is megírtam - maradandó emlékeket hagyott bennem. A nosztalgia sem feledtetheti el, hogy kamaszok voltunk és ezért lázadtunk, sokszor éppen a közös lázadások kovácsoltak össze minket. Történetek ezreit mondhatnám el, ehelyett most csak töredékeket fogok leírni. Berkesi Sándor mellett Kiss László tanár úr (matematika!) jelentett számomra a legtöbbet. Az osztályfőnököm Rábold Gábor volt, magyar-latin szakos, akárcsak később én. Öten voltunk testvérek, mindannyian Debrecenbe jártunk, s hármunknak ő volt az osztályfőnöke. Már a legidősebb nővéreméknek (1965-1969) is azt mondta, hogy ez lesz az utolsó osztálya, mégis újra meg újra csatasorba állt. Az itt látható fénykép egy badacsonyi osztálykiránduláson készült (1972-ben?):

Gabi bácsi lányok gyűrűjében egy büfé asztalánál eszik, a háta mögött én állok.

Három párhuzamos osztály volt a mi évfolyamunkban, mi voltunk az A-sok. Az akkori "komenista" pedagógia elveinek megfelelően gyakorlati ismereteket is tanulnunk kellett, s miránk éppen a mezőgazdasági ismeretek jutott. Volt hozzá elméleti óra is, de rendszeresen kijártunk a GÖCS (Gödülőcsapágy Művek) háta mögé egy helyi téesz földjére is. Emiatt elsőben beoltottak minket valami erős szerrel, ennek következtében másnap a fél osztály a betegszobán kötött ki. Én reggel felkeltem, odamentem a csaphoz, s egyszerűen elájultam. Ettől a gyakorlattól függetlenül mi is ott voltunk, amikor az egész iskolát kivitték kukoricát törni, szüretelni stb.

Az osztályban szinte mindenki kollégista volt, egy debreceni lány kivételével. Mikor elkezdtük a gimnáziumot, már javában folyt a Kollégium felújítása, amit abból finanszíroztak, hogy az akkori egyházi vezetés eladta a gimnázium épületét az államnak. Még a Péterfia úton kezdtük, de már a Kollégium hátsó épületében fejeztük be a gimnáziumi tanulmányokat.

Úgy érkeztem Debrecenbe, hogy a családi hagyománynak megfelelően református lelkész lesz belőlem, ezt azonban menet közben feladtam, s a kémia kezdett érdekelni. Aztán rávetettem magam a debreceni könyvtárakra, s habzsoltam az irodalmat, miközben a latin is elég jól ment (az országos latin versenyen egyszer bejutottam a budapesti döntőbe). Ennek az lett a vége, hogy végül bölcsészkarra, magyar-latin szakra jelentkeztem.

1973. január 27-én volt a szalagavató bálunk az Arany Bika szálló Bartók termében, ahol kölcsönzött kosztümben palotást táncoltunk:

Itt a három osztály fiúi vonulnak éppen be a parkettre, én a hetedik vagyok a bal oldali sorban.

Az érettségik előtti laza hangulatban készült a következő fénykép az osztályunkról:

S persze van felvétel a ballagásról is:

1973. június 6-án, az érettségi napján Debrecenben, az Ady Endre Könyvesboltban rendezték meg a Könyvről könyvért című rádiós vetélkedő első adását. Ezen én is próbáltam nyerni, sikertelenül, mert nem ismertem a legújabb Szép versek kötetet, amelyből kérdeztek. Egy helyi fotós viszont megörökítette a kínlódásomat, s a kép megjelent a Hajdú-Bihari Naplóban:

Czigány György műsort vezet, Mécs Károly verset olvas, én pedig nem tudom a választ. Az újságkivágat apámtól származik, ő írta rá kézzel a dátumot.

S végül a tablókép, amely a hagyományoknak megfelelően a Hapák fotóműhelyben készült, s természetesen Bocskaiban, amely a neves fotós tulajdonát képezte: