(Kicsit viharvert a példányom, amit beszkenneltem.)
A kötet terve Tolnai Gábor védőernyője alatt alakult ki, ő írta a bevezető tanulmányt, de a valódi szerkesztő Vásárhelyi Judit volt. A résztvevők névsora is érdekes, ismert tudósok és egyetemisták egyaránt szerepelnek benne. (Déri Tibor néven a későbbi Déri Balázs volt az egyik fordító.) A tennivalók szétosztása során rám a Napló fordítása jutott, a többiek főként a leveleket és a művek latin előszavait ültették át.
Nem volt könnyű dolgom, megkínlódtam vele, s nem a nyelvi oldalával. Egy szöveget akkor lehet jól lefordítani, ha ismerjük a kontextusát, különösen így van ez egy régi naplónál, ahol az információk egy része csak a szerző fejében élt, a fordító, meg találgathatta, hogy miről is van itt szó valójában. Óriási akadályok is álltak előttünk. Az eredeti kéziratot Marosvásárhelyen, a Teleki Tékában őrzik, a hetvenes években magyar kutató be sem tehette oda a lábát. Én jártam ott ugyan 1975 nyarán, de csak mint turista, s csak tárlókban kiállított könyveket láthattam. Így csak Dézsi Lajos 1898-as, nem egészen tökéletes kiadásából dolgozhattam. A másik akadályt az elérhető szakirodalom hiánya jelentette: Szenci Molnár harminc évig Németországban élt, az ottani dolgokat kellett volna ismernem egy igazán jó fordításhoz, ebben a magyar könyvtárak nem sokat segítettek. Jellemző példa a helynevek esete: Szenci Molnár Elzász-Lotharingiában, Sziléziában és Csehországban vándorolt, s persze német és latin helyneveket használt. Nyugaton léteztek már helynévszótárak a mai francia, lengyel és cseh nevekkel, de ezekhez természetesen nem jutottam hozzá. Ekkor segített nekem az egyik fordító, latinos évfolyamtársam Uray Piroska azzal, hogy a szülein keresztül kihozott az Akadémiai Könyvtárból egy első világháború előtti német atlaszt, s azt összenéztük az aktuális térképekkel, hogy megkapjuk a mai helynevet.
Végül összeállt a könyv, s a Magvető Könyvkiadó kifizette a honoráriumot: én 3600 forintot kaptam. Ez nekem elképzelhetetlenül sok pénznek tűnt, anyám mint falusi tanítónő abban az időben kevesebbet keresett egy hónapban. Vettem néhány dolgot belőle, például egy elegáns piros csíkos inget, ebben vagyok látható az alábbi képen:
A könyv decemberben, a karácsonyi könyvvásárra került a boltokba, s pillanatok alatt szétkapkodták. Fordításom egy kritikát kapott a következő esztendőben: kollégám azt hitte, hogy a bibliai idézeteket az új fordítású Bibliából vettem, s ennek ürügyén a magyar kultúra végromlása képzett meg előtte. Abban igaza volt, hogy Szenci Molnár bibliakiadásait kellett volna használnom, de elnézte, mert én a revideált Károli szövegeit vettem át. Ettől függetlenül a Napló magyar szövegét felkapták, s Erdélyben és a Felvidéken is újra megjelentették, kis szépséghiba, hogy engem elfelejtettek róla megkérdezni. (Honoráriumot sem fizettek, de azt nem is kértem volna abban a történelmi helyzetben.) Azzal végig tisztában voltam, hogy egyszer még ezt rendesen újra kell fordítanom, ennek az ideje azonban csak a kilencvenes években jött el, amikor a határok megnyíltak, s kutathattam külföldön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése