Itt egy kép, amint áll az erzsébeti lakótelepi házunk előtt (Pázsitos sétány). Mindig itt parkoltam a szomszéd ház háta mögött, a konyhaablakunkból rá lehetett látni:
Jártunk vele kirándulni, nyaralni, a szüleimhez Hencidára, konferenciára, s persze külföldre is. 1986-ban és 1987-ben Pozsonyban és Kassán voltam vele kutatni, szintén 1986 őszén a bécsi Hungarológiai Konferenciára vittem kollégákat. 1989-ben Ausztriában, Felsőőrön az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem konferenciáján vettünk részt. Hazafelé elromlott a sebességváltó, s beragadt kettesben, elmentünk így a határig, de ott le kellett állítanunk a motort, s így vége lett a dalnak. A Magyar Autóklub szállítóautójával jutottunk el először Szombathelyre, de itt nem tudtak vele mit kezdeni, ezért elindultunk az autómentővel Pestre. Veszprém körül találkoztunk a kivonuló oroszok konvojaival.
1990 őszén meghívtak minket előadást tartani a müncheni és kölni magyar reformátusok. Nekivágtunk az útnak a bogárral. Útközben Ausztriában leállítottuk a motort, amely aztán nem akart újra elindulni, meg kellett tolni a kocsit. Az osztrák-német határon elmagyaráztuk, hogy bocs, a motort nem állítjuk le, mert nem fog újra elindulni. Passauban aludtunk egy ismerős ismerősénél, ott kijavították a hibát. Münchenben egy helybeli magyar kocsijával mentünk az előadás helyszínére, s feltűnt, hogy felváltva hallgatja az akkor még működő Szabad Európát és a Kossuth Rádiót: odahaza ugyanis elkezdődött a taxisblokád. Ebből kimaradtunk, gyerekeink Hencidán voltak biztonságban. A bogár Kölnig már csak egy defektet produkált (kerékcsere az autópálya szélén, esőben), s aztán békében hazahozott. Nosztalgiával emlékszem rá, hogy akkor még fényszóróval köszöntöttük egymást Németország belsejében, ha magyar rendszámú autóval találkoztunk.
1991 tavaszán intézeti cserével két hónapos kutatásra nyílt lehetőségem Wolfenbüttelben. Nekivágtam az útnak a bogárral, mert nem tudtam, hogy a szerelőm átvágott. Folyt ugyanis az olaj, fel kellett volna újítani a motort, de ő csak a tömítéseket cserélte ki. Ezek a hosszú utak amúgy sem voltak a bogárnak valók, útközben mérni kellett, s utána kellett tölteni a motorolajat. Göttingennél, száz kilométerre Wolfenbütteltől, megálltam az autós pihenőben, s az autóstársak figyelmeztettek, hogy folyik az olaj. Valóban folyt, de nem lehetett vele mit kezdeni, ezért úgy döntöttem, hogy folyamatosan utántöltök, és úgy próbálok meg eljutni a célig. Sikerült. Megérkezve elmentem a Volkswagen-szervizbe (ma már ez sem létezik, mint oly sok minden a városban), ahol azt tanácsolták, hogy vegyek egy felújított motort. Az ösztöndíjamból és az otthoni tartalékból összekaparva a pénzt, megtettem, s aztán itthon kifizettem utána a vámot is.
Az autó kapott még egy új rendszámot is: CMC 412, s voltam vele bécsi ösztöndíjas úton (1993 október). Akkor még ingyen lehetett Bécsben parkolni, s az olcsó benzinnek köszönhetően minden hétvégén hazajártam. 1994 tavaszán egy svájci ösztöndíjas kutatást kellett volna elkezdenem, de az idő rosszra fordult. Napokig haboztam, majd április 27-én mégis nekivágtam az útnak. Kerülni akartam Németország felé, mert a hegyeken át reménytelen lett volna. Bécs után elkezdett esni a hó. Meg kellett volna állnom, mert a bogárnak természetesen nem volt téli gumija (akkor még nem volt divat), s mivel farmotoros, az első, kormányzott kerekeken nem volt elég súly. Kockáztattam és továbbmentem. Linz és Passau között lassan, kb. 70 kilométer/órával előztem egy kamiont, amikor egy olvadt hófolton megcsúsztam, és elvesztettem az uralmat a kocsi fölött. Nekivágódtam a kamion oldalán lévő ládának, az meg visszadobott a belső korlátnak. Szerencsére a hátam mögött senki sem jött, így is rendesen sokkot kaptam. A bogár eleje és jobb oldala összetört. Mondták nekem, hogy a legolcsóbb lett volna levenni a két rendszámot és begurítani szegény bogarat az árokba, de valaki már hívta a szerveket. Csendőrség, helyszínelés, jegyzőkönyv - észre sem vettem, hogy közben zuhogott a havas eső. Beraktak egy környékbeli olcsó szállodába, ott kezdtem magamhoz térni, s csak ekkor láttam meg, hogy a bal térdemen van egy zúzódás. Rám szakadt az érzés, hogy a halál közelében jártam - az egész életem hirtelen más megvilágításba került.
Mivel a hivatalos leselejtezés drágább volt, kénytelen voltam hazahozatni a roncsot, autómentővel élvezhettem végig a hazáig tartó utat. Letettem egy kollégám kertjébe, s másnap vonattal elmentem Bázelbe. Svájcból hazatérve eladtam egy autószerelőnek, aki a felújított motorja miatt vette meg, amelyet átrakott egy másik karosszériába.
Búcsúzóul még egy kép az autóról és rólam (még a régi rendszámmal), a mátraházai református üdülő parkolójában készült. Bogár, nyugodj békében!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése