Kandidátusi

Az aktuális történések miatt divatba jöttek a régi tudományos fokozatok. Olyat is olvastam, hogy minden kandidátusi csalás lett volna - ezek a vélemények nyilván átgondolatlanok és szélsőségesek. Abban az időben (1993-ig) csak ez a lehetőség volt, ezért a komoly munkáktól a "macilaciból" (marxizmus-leninizmus) összetákolt fércművekig minden előfordult. Az emberek minden korszakban pletykálnak, ma is hallunk külföldről másolt szövegekről (nem csak abban a bizonyos esetben), s kolléganőkről, akik a fokozatukat vízszintes testhelyzetben szerezték - ezek nyilván csak rosszindulatú vádaskodások.

Abban a tudományágban, ahol én is érdekelt voltam (vagyok), a régi magyar irodalomban, a nyolcvanas években már komoly és alaposan megrostált kandidátusi disszertációk születtek. Mindenki tudta, hogy fel kell kötni az alsóneműt, ha valaki ilyesmire vállalkozik. Az én témám a sárospataki református kollégium körüli irodalmi tevékenység volt a 16. század második felében. A munkát már a TMB ösztöndíjam ideje alatt elkezdtem (lásd korábban), s az első eredményeimet egy előadásban foglaltam össze, amelyet 1986. november 12.én tartottam az Irodalomtudományi Intézetben. Ezek voltak a Rebakucs szerdai előadásai, amelyeket a mai napig minden hónapban megtartanak. (Lásd: http://www.iti.mta.hu/Rebakucs_szerdak.pdf ) Némileg gyakorlatlan voltam még a műfajban, s túl sok nevet, túl sok adatot összezsúfoltam az egy órás előadási időbe, s nem volt még laptop, amiről vetíthettem volna. Utólag Horváth Iván azt mondta, hogy előadtam a telefonkönyvet, s igaza is volt. Írásban már sokkal jobban nézett ki a dolog, leadtam az Irodalomtörténeti Közleményeknek, s meg is jelent (1986-os évszámmal, de már a következő évben): http://epa.oszk.hu/00000/00001/00347/pdf/itk_EPA00001_1986_05_483-506.pdf 

A disszertáció nagyjából 1989 szeptemberére készült el, szeptember  20-án tartottuk a Ráday Könyvtárban a munkahelyi vitát, amelyen Benda Kálmán, akkori főnököm elnökölt. Két elő-opponensem volt, ők lettek később a védésen is az opponensek: Péter Katalin és Ritoókné Szalay Ágnes. Hozzászólt még Csonka Ferenc, Horváth Iván, Hörcsik Richárd, Pirnát Antal és Klaniczay Tibor. Javasolták a disszertáció benyújtását, s szokás szerint javításokat is kértek. 


Ennek alapján az értekezést átdolgoztam és 1989. október 25-én benyújtottam a Tudományos Minősítő Bizottságnak. Kis problémát okozott a nyelvvizsga: ebben az időben még kötelező volt a kandidátusihoz az orosz alapfokú, én viszont képtelen voltam megtanulni ezt a nyelvet. Nagy volt a lelki ellenállás, de rosszul is tanították. Első nekifutásra simán megbuktam. Szégyenszemre nyelvórákat kellett vennem, s aztán valahogy átcsúsztam. 1990 júniusában volt a nyilvános védés a Ráday Kollégium dísztermében (a pontos dátumot most éppen nem találom). Utána házilagosan készült vendégség a Ráday Könyvtár olvasótermében. Magát a fokozatot végül 1991 elején adták át nekem.


A kandidátusi disszertációm végül jókora csúszással jelent meg nyomtatásban. Egyszerűség kedvéért idézem a könyv előszavát:

"Tizenhárom esztendő telt el a disszertáció megírása óta, s ez némi magyarázatot igényel. Annak idején ugyan a bíráló bizottságtól száz százalékot kapott, mégis elégedetlen voltam vele, hiányzott ugyanis egy bevezető fejezet, amely elmondta volna, mi is az a késő humanizmus. Egyik opponensem, Péter Katalin szintén célzott erre, de átdolgozásra biztatott Klaniczay Tibor is. Aztán jött 1991 tavasza, amikor két hónapra beszabadultam a wolfenbütteli Herzog August Bibliothekba, s eddig nem látott mennyiségben nyakamba zúdult a német és nyugat-európai szakirodalom, majd újabb kutatóutak és újabb témák – s ezzel egy időben az értekezés átdolgozása csendben lekerült a napirendről, áthelyeztem az egyszer majd elvégzendők hosszú listájára. Ennek ellenére későbbi tanulmányaimban sok mindent továbbgondoltam és továbbírtam; olyan is volt, hogy a disszertáció egy mondatából indultam ki, s néha kollégáim is folytatták az általam megkezdett kutatásokat.

Ez év [2003] tavaszán aztán Sárospatakról, Dienes Dénestől jött az ajánlat a kézirat megjelentetésére, amelynek nem lehetett ellenállni. Első lépésben gépbe kellett írni a szöveget [...], amely ugyan eredetileg Commodore 64-es számítógéppel íródott, de a PC-re való kései átállás során egyedül az ezt tartalmazó lemez adatait nem sikerült megmentenem. Aztán a hiányzó első fejezet megalkotása következett, majd a lábjegyzetek beszúrása (ez az ős-szövegszerkesztőn még nem volt), illetve a rövidítésjegyzék elkészítése. Utána jöttek a javítások, kiegészítések, s a jegyzetek felfrissítése az elmúlt esztendők magyar és külföldi irodalmával.

Hangsúlyozni szeretném, hogy munkám csupán az eredeti aktualizált változata; ha ma kellene megírnom, nyilván egészen másként tenném. Most csupán a lábjegyzetekben utalhattam azokra a pontokra, ahol 1990 óta előrelépés történt, még saját későbbi cikkeimet sem dolgozhattam be a munkába, mert az teljesen felborította volna a szöveg eredeti szerkezetét és egyensúlyát."

A könyv 2004-ben jelent meg, a borítója így néz ki:

Mivel nem dolgoztam át az főszöveget, persze bizonyos pontokon már magas labdákat adtam a kollégáknak, Mert ha a mi szakmánkban nem is avulnak el olyan gyorsan a tudományos eredmények, mint a dögészeknél, azért minden könyvünkben van hibaszázalék, amely az idő elteltével nőhet. Dienes Dénes azóta bebizonyította, hogy a sárospataki protestáns iskolázás kezdetei 1538-ra nyúlnak vissza (én Szűcs Jenő és mások nyomán 1547-re tippeltem): http://www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/dienes-sarospatak-reform.htm . Kecskeméti Gábor pedig elővett egy CD-t, és megtalált egy nagyon fontos idézetet Cicerónál, amelyet én annak idején nem azonosítottam: http://epa.oszk.hu/00000/00001/00417/pdf/itk_EPA00001_2005_01_003-017.pdf

De ez a dolgok rendje, hibátlan munka nincs, s amit csinálunk, azt az elődök vállán állva csináljuk, s szerencsés esetben a mi vállunkra is felállnak a fiatalabbak.