Kántus 1969-1973

1969 szeptemberében lettem a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának elsős diákja. A mutáláson nyolcadikban túlestem, így már nyugodtan jelentkezhettem a Kollégium nagy hírű kórusába, a Kántusba. Abban az időben száz fő fölött volt a létszám, s a fiatal Berkesi Sándor vezette, én a basszusban énekeltem a bariton hangommal. Ez lett középiskolai éveim egyik legnagyobb élménye: a próbák, a koncertek és a kiszállások.

A próbaterem, egy kis orgonával annak idején a bejárattól nézve az udvar jobb oldali sarkában volt, ablakai a Kálvin térre és a Csokonai-szoborra néztek. Van egy fényképem, amely itt készült az 1970/1971-es tanévben:

Sokakkal, akik a képen láthatók, mindmáig kapcsolatban vagyok, de sajnos már akadnak halottaink is.

Van ennek a képnek a www.kantus.hu honlapon két másik változata is:

Az alsó képen, ahol csak a kórus jobb oldala látható, Sepsy Károly, a Nagytemplom orgonistája ül háttal a fotósnak, én felülről a második sorban, jobbról az ötödik vagyok

Az első nagy kiszállás, amelyen részt vettem, az 1970. március 15. körüli napokban Budapesten volt. Nem mindenki jöhetett el, karnagyunk külön válogatáson választotta ki a szerencséseket (számolják meg a következő képen, mert nem emlékszem, hogy hatvanan vagy nyolcvanan mentünk). A Gellérthegy tetején a Citadellában működő szállóban laktunk, ott a Szabadság-szobornál készült a  felvétel:

Én középen a legfelső sorban állok, nyitott dzsekiben, sállal a nyakamban, fejemen félrecsapott svájcisapkával. Szabó Géza, aki teológusként vett részt a kiszálláson, egy lány (H. T.) kedvéért, akibe éppen szerelmes volt, fekete-fehér amatőr filmfelvételt készített a társaságról, miközben jövünk lefelé a Gellért-hegyről - régóta tervezem, hogy kölcsönveszem tőle és digitalizáltatom. Hideg volt még március közepén, a hegy oldalát hófoltok tarkították, s a főváros teljes újdonság volt nekem. Sok helyen felléptünk, de leginkább a fasori templom maradt meg az emlékezetemben, annak a gyülekezeti termében ittam életemben először kólát.

Hasonlóan emlékezetesek voltak a részvételeink a sárospataki diáknapokon, a rendezvény jellege miatt ide csak a Kántus gimnazistái jöttek. Tömegszálláson, az iskolakertben lévő régi tornateremben lerakott matracokon aludtunk az egyik alkalommal, ennek ellenére taroltunk a versenyen a kórusok között. Mivel egyházi darabokat itt nem énekelhettünk, Kodály Mátrai képekjét adtuk elő. Sárospatakon készült rólunk ez a csoportkép is:

Patakról kirándultunk is a környékre. Első alkalommal Szerencsen voltunk, itt a műemlék református templomban készült a következő fénykép, amelyen láthatóan Rózsai Tivadar, a vallástanárunk beszél, miközben Rákóczi Zsigmond tumbájára (síremlékére) támaszkodik. Én a jobboldali padsorban felfelé nézek, nem sejtve, hogy Rákóczi Zsigmonddal később közelebbről is meg fogok ismerkedni:

Második alkalommal a tolcsvai református templomban énekeltünk a pataki gálahangverseny napján. Ide vonattal érkeztünk, s a gyülekezet bőségesen meg is vendégelt minket. Az ebéd mellé tokaji bor is dukált, amitől a társaság igencsak vidám hangulatba került. De mire visszaértünk Patakra, addigra elszállt a vidámság, s maradt az utóhatás, úgyhogy a gálakoncert főpróbája egyáltalán nem sikerült, Berkesi Sanyi majd szétrobbant, mert nem tudott életet lehelni a teljesen szétesett társaságba. Aztán kiálltunk a közönség elé, s szárnyakat kaptunk.

Előadtunk a négy év alatt sok Kodályt (50., 121., 114. genfi zsoltár, Szép könyörgés, stb.), s néhány Gárdonyi Zoltánt is, a színvonal folyamatosan emelkedett. A vége felé megkoronázta a teljesítményünket a Psalmus Hungaricus a debreceni Nagytemplomban, a szólót Simándy József énekelte, kísért a debreceni MÁV Szimfonikus Zenekar.

1973-ban leérettségiztem, s többé nem énekeltem kórusban. Mehettem volna az ELTE énekkarába, de valahogy nem hittem el, hogy olyan jó lehet, mint amilyen a Kántus volt. Számomra mindmáig ez a jó kórus mércéje, s az igazi karnagyé Berkesi Sándor.

Aki meg akarja nézni a vagy hallgatni néhány felvételüket, ajánlom a fentebb idézett honlapjukat.